Beru Khjence Rinpocse magyarországi meditációs központja 2007. tavaszán jött létre számos tanítvány közreműködésével. Célja, hogy a tibeti buddhizmus töretlen Karma Kagyü hagyományát képviselje, s lehetőséget biztosítson annak gyakorlására Mestereink, Beru Khjence Rinpocse és Dzsamgön Kongtrul Rinpocse által képviselt Rimé szellemben, bárki számára. Központunk életében 2011-ben több változás is történt. Egyrészt a Budafoki útról átköltöztünk a belvárosba, a Nyugati térre. Így – tanítónk kérése szerint – könnyebben elérhetőek vagyunk mindenki számára. Másrészt a 2012. év elején életbe lépett törvények miatt elvesztettük egyházi besorolásunkat, ezért kezdeményeztük az egyesületté történő átalakulást.

Örömünkre szolgál, hogy a központ fennállása óta szellemi vezetőink már több alkalommal tiszteltek meg minket látogatásukkal, legutóbb 2016. őszén. Rinpocse a világ számos pontján vezet meditációs centrumokat és kolostorokat, Indiától Új-Zélandig. Első európai dharma központjának távolabbi céljai között szerepel, hogy továbbra is lehetőséget biztosítson Beru Khjence Rinpocse és Dzsamgön Kongtrul Rinpocse magyarországi látogatásaihoz, s lehetővé tegye, hogy személyük és tanításaik elérhetőek legyenek az érdeklődők számára.


Aktualitások