A buddhizmus alapítója, akit a történelmi Buddhának szoktak hívni, 2590 évvel ezelőtt Sziddhártha Gautama néven, a Sákja törzsből származó hercegként született Kapilavasztuban, a mai Nepál határánál fekvő Lumbini közelében. Innen az elnevezése: Sákjamuni Buddha (Sákjamuni – a Sákja törzs bölcse).
Sziddhártha herceg rangjának megfelelő nevelésben részesült, fejedelmi jólétben nevelkedett, megnősült, és fia született. A legenda szerint egyszer kikocsizott a palotából, ahol látott egy beteg, egy öreg és egy halott embert. A szenvedés e képei borzalommal töltötték el az ifjú herceget, aki felismerte a lét szenvedésteljes voltát, azt, hogy még a legszerencsésebb és leggazdagabb embert is fenyegeti mindannak elveszítése, amit szeret, hogy mindenkire öregség, betegség és halál vár. Huszonkilenc esztendős korában titokban elhagyta királyi atyja palotáját, és az otthontalanságba vonult. Hat éven át hiába kereste a megváltáshoz vezető utat; csalódott tanítóiban, és végül aszketikus, önkínzó gyakorlatokkal igyekezett az üdvösséget elérni. De ez a módszer is elégtelennek bizonyult, és Sziddhártha ismét megfelelő élelmet vett magához. Vándorlása során elérkezett arra a helyre, amelyet ma Bodhgájának neveznek. Megérkezésekor letelepedett egy kis folyó melletti óriási fügefa alá, és elhatározta, hogy meditációban marad mindaddig, amíg minden lény hasznára nem válik. Egy héttel később, május telihold napján ez megtörtént. A tudatát takaró fátylak feloldása után a benne és a körülötte lévő tér közti elválasztás megszűnt, időtlen, mindent ismerő tudatossággá vált. Megvilágosodásának napja a 35. születésnapja volt, ugyanaz a nap, amelyen később meghalt.

Az immár „megvilágosodott”, azaz Buddha elhatározta, hogy a föllelt igazságot megosztja a világgal, ezért tanát kihirdetendő, vándorútra kelt. Első tanítását négy héttel később öt aszkétának adta Szarnathban, Benáresz közelében. Itt adta a híres „Négy nemes igazság” tanítását.
„Van szenvedés. A szenvedésnek van oka. A szenvedésnek van vége. Van út a szenvedés megszüntetéséhez.” Ezzel forgásba hozta a Tan kerekét. Ezután sokan csatlakoztak hozzá, ő pedig a következő negyvenöt évben fáradhatatlanul vándorolt India északnyugati vidékein, és hirdette tanát, a Dharmát. Nyolcvanesztendős korában, Kushinagar közelében ételmérgezésben megbetegedett és meghalt. Utolsó szavai egyértelműsítik, hogy teljes tudását átadta: „Boldogan halhatok meg. Egyetlen tanítást sem tartottam zárt tenyérben. Mindent, ami hasznotokra válhat, már megadtam.”

A vallásalapítók közül Buddha volt az egyetlen olyan tanító, aki nem igényelte, hogy másvalakinek tartsák, mint embernek. A különbség egy Buddha és mindenki más között csak annyi, hogy ő már minden fátylat lebontott, ami elhomályosította a tudatát, míg másoknak ezt a munkát még el kell végezniük. Tökéletesedését, bölcsességét és eredményeit emberi törekvésnek és emberi intelligenciának tulajdonította. Csak ember vállhat Buddhává. És minden emberben ott szunnyad erre a lehetőség, és csak tulajdon fáradhatatlan igyekezetén múlik, hogy ezt a célt elérje. Az ember önmaga ura, és nincs olyan hatalom, amely rajta kívül sorsát irányíthatná. Buddha csak megmutatta az utat, mely a szabaduláshoz vetet. De magát az utat önmagunknak kell megjárnunk.

A gondolatszabadság szükséges alkotóeleme a Buddha tanának, mivel az ember megszabadulása attól függ, hogy az igazságot önmagában megvalósítsa, nem pedig egy büntető és ítélkező isten kegyelmétől vagy valamely külső hatalom kegyétől, mintegy jutalomként engedelmes magatartásáért. De ennél még tovább is ment, amikor kijelentette: „Ne azért higgyetek a szavaimnak, mert mindezt egy buddha mondta, hanem jól vizsgáljátok meg őket. Legyetek önmagatok fénye!”

Sokszor hangzik el a kérdés, hogy a buddhizmus vallás-e, filozófiai tanítás vagy valamiféle pszichológia? Buddha maga adta erre a legjobb választ: „Azért tanítok, mert minden lény szeretne boldog lenni, és szeretné elkerülni a szenvedést. Azt tanítom, ahogy a dolgok vannak.”
Buddha egyaránt tanító, példa, védelmező és barát.



Aktualitások